Ezt a posztot azon társaimnak ajánlom, akik felteszik az első, szupernek tartott makettjüket valamely fórumra, majd ott kapnak hideget-meleget, de nem értik miért. Miért? Mert a tudás és az értékelés relatív. Ami Pistikének 13 évesen a csúcs, az természetes, hogy egy Forintos Kálmánnak semmi, a baj csak az, hogy sokan ezt nem veszik észre. Se az építők, se a bírálók.
Mindenki kezdi valahol ezt a hobbit. Egy bizonyos korban, bizonyos előképzettséggel (vagy anélkül), bizonyos körülmények között. Vannak, akik szuper építőként kezdenek, csodálatosan festenek, látványosan, gyorsan haladnak. Vannak, akik fiatalon, "éretlen fejjel" (nem rossz értelemben!) kezdik a hobbit, mások egész egyszerűen nem tudják, hogyan álljanak hozzá az első készletükhöz.
Ebből a kusza bevezetőből oda próbálok kilukadni, hogy a makettezők - és most számítsuk a legrosszabb helyzetet, tehát: fiatal kor, kevés anyagi ráfordítás, nulla tapasztalat - egyfajta evolúción mennek keresztül. Erre én vagyok a legjobb példa.
Az első makettemet kb. 8 évesen kaptam (most 25 vagyok), ajándékba, azt sem tudtuk, mire való. Édesapám összerakta, én pedig a matricákat szépen kivágtam, és áztatóspapírral együtt, technokollal felragasztottam (hol volt még akkor angol tudás, meg internet...).
Évekkel később kezdtem el ténylegesen a hobbit. Repülőket építgettem, mindenfélét, nem volt tudatos a választás. Azt szerettem, amin sok üvegablak és -kupola volt. Az alkatrészeket úgy-ahogy levágtam/törtem a keretről, összeragasztottam, szép kis megfolyásokkal. Festésről szó sem volt, de legalább a matricákat már úgy tettem fel, ahogy az utasítás írta
A repülős és a "harmincötös" harckocsis időszak közt megint évek teltek el. Anyukámtól kaptam karácsonyra két Tamiya kitet, egy Jagdtigert és valami Horch teherautót, figurákkal. És volt a fa alatt festék, ecset, higító is! Ezeket összeragasztgattam, és higítás nélkül lefestettem. Borzasztóan tetszett, hogy több szín is van végre egy járművön. Aztán építgettem több, világháborús harcjárművet, mind szép cukormázas lett, mert higítót sose használtam.
Pár évvel később kezdődött a modern harckocsis korszakom. Itt már higítottam a festéket, és az egyszínű harckocsikat egész jól lefestettem, sőt még olyan apróságokra is igyekeztem ügyelni, mint a periszkópok, vagy a lámpák. Rájöttem, hogy a bicska nem elég, vettem helyette tapétavágó kést. Később tömítőpasztát is, illetve ennek alkalmazásához csiszolópapírt.
Ezután már próbáltam koszolni is a járműveket, illetve terepszínt festeni ecsettel. Ezek többé-kevésbé sikerültek, de rájöttem, hogy az ecseten egy idő után túl kell lépni, nincs mese.
Közben bejött ugye az internet is, illetve felnőttem, próbáltam igényesebb maketteket építeni, ezért eredeti fotókat is tanulmányoztam a készülő gépekről. Ebből fakadt a sufnituning hullámom (mivel a gyári maratás és egyéb kiegészítők drágák), itt rézből és fémdrótból javítottam, vagy cseréltem, pótoltam alkatrészeket (pl. sárvédő, vagy elektromos kábelek).
Hát ennyi lenne, mára már kihoztam a maximumot a rendelkezésemre álló eszközökből. Kicsit átestem a ló túl oldalára, megrögzött maximalista lettem, persze ezt messze nem tudom a makettjeimen megvalósítani.
A lényeg tehát, hogy minden relatív, minden makettet úgy kell értékelni, hogy figyelembe vesszük az építő korát, tapasztalatát, anyagi lehetőségeit, a felhasznált eszközöket, stb. Mert amíg egy profinak például természetes, hogy a vontatókábel matt, addig egy kezdő simán lekrómozza, de örül, mert fémes és pont.
